A parlagfű évente sok ember életét keseríti meg Magyarországon is. A különösen nyáron kínzó jelenség az otthonunkban is veszélyt jelenthet, hiszen az ártalmatlannak tűnő ablaknyitással káros pollenek ezreit engedhetjük be a közvetlen környezetünkbe. Az antibakteriális légtechnikai cső nyáron is hű társunk a bajban, ugyanis a segítségével úgy telíthetjük meg a belső tereket friss, tiszta levegővel, hogy közben az ablakot sem kell sarkig kitárni.
Ha eltekintünk az említett gyötrő allergiától, akkor is könnyen rájöhetünk, hogy a hagyományos szellőztető módszer ideje, a nyílászárók kinyitásáé, lejárt. A gond az, ha télen tárjuk ki az ablakokat, túl sok hideg zúdul a szobába és a jelenlegi fűtési számlákkal kétséges, hogy bárki is szívesen fűtené az utcát. Nyáron pedig ahelyett, hogy a várt friss léghuzat csapna be a lakásba, a szinte elviselhetetlenül forró oxigén tódul be a helyiségekbe. Szerencsére a modern kor technológiájának köszönhetően, az antibakteriális légtechnikai cső hatásos megoldást kínál erre az áldatlan állapotra. A légtechnika fejlődésének köszönhetően, a szóban forgó rendszereket, a hővisszanyerős szellőztető készülékeket manapság már bárki könnyen beszerezheti a személyes igényei függvényében. Míg a néhány éve még luxusnak számító termékeket csak a gazdagabb szféra engedhette meg magának, napjainkban már bárki élhet e felettébb modern és komfortos módszerrel. Persze azok a személyek, akik járatlanok a témában, könnyen mellényúlhatnak, ha nem tisztázzák előzőleg, mi az, amire a háztartásnak pontosan szüksége van.
A különféle típusú modellek más-más teljesítménnyel bírnak, az egyéni funkciókról már nem is beszélve. A precíz tervezés a lehetőségünkre álló büdzsé körvonalazásával kezdődik, hiszen a légtechnikai elemek között is vannak olcsóbbak, illetve drágábbak, a szükségleteink szerint. A vásárlást csakis a részletes műszaki adatok teljes ismeretében valósítsuk meg. Ide elsősorban az aktuális gépezet zajszintje, teljesítménye és a légszállítás hatásfoka tartozik.