A frizura a legtöbb embernek kiemelten fontos, még azoknak is, akik kifejezetten nem tartják magukat hiúnak és igényesnek a megjelenésüket tekintve. A hajnövesztő szerek óriási keresletnek örvendenek, ebben nem igazán történt változás az utóbbi években, hiszen már nem új keletű a forgalmazásuk ezeknek a készítményeknek. Amiben hatalmas különbségek vannak a múlthoz képest, az a hatásfok, hiszen az idő múlásával sokkal inkább működőképes termékeket tudtak piacra vinni az ezzel foglalkozó gyártók.
Ma már a világ összes országában vannak cégek, amelyek azzal foglalkoznak, hogy jobbnál-jobb termékeket hozzanak forgalomba. Vannak, akik kimondottan a hazai készítményekre esküsznek, de olyanok is akadnak, akik a gyógynövényekből vagy az egyéb természetes hatóanyagokból előállított dolgokat részesítik előnyben. Mindazonáltal szeretnénk hangsúlyozni, hogy a hajnövesztő szerek kereslete nem tűnik csökkenni és ez teljesen érthető is, hiszen hiánypótló cikkekről van szó, mint azt sokan tudják.
Vannak olyan hajnövesztő szerek, amelyek kimondottan a férfiaknak készülnek, olyanok is akadnak, amelyek a hölgyeket célozzák és persze az uniszex jellegűek a harmadik kategóriát alkotják. A soron következő az a termék lesz, ami a hajvitamin férfiaknak nevet viseli, hiszen sokan nem gyártó vagy márka szerint keresik a készítményeket az interneten, hanem ilyen általános címszavakkal, mint amilyen az említett. Nem véletlen, hogy a férfiaknak külön terméket fejlesztettek ki, hiszen tömegeket érint ez a jelenség.
Ez így volt már több évszázaddal ezelőtt és ma is így van, hiszen a nagy része ennek a dolognak genetikai gyökerekkel írható le, erre pedig még eddig nem találtak megoldást. Érdekes kérdés ez egyébként, mert az emberiség olyan korát éljük, amikor szinte már mindenre van valamilyen technikai beavatkozás vagy készítmény, de a kopaszodás alapvetően még nyitott kérdés. A hajvitamin férfiaknak legalább részlegesen megoldja a feladványt, hiszen rengeteg emberen segítenek ezek a kitűnő termékek.