A kutyakölykök általában a legelvetemültebb ember szívéhez
is megtalálják az utat; bájosak, bumfordiak, édesen csetlenek-botlanak; az
ember el sem hinné, hogy egyszer akár igazán komoly feladatot végző életmentő munkakutya,
őrző-védő munkatárs, vagy szemünk fényeit, és házunkat védelmező házi kedvenc
lesz belőlük.
Különösen aranyos, jópofa kölyök a shar pei, „aki” úgy fest, mintha bármelyik
pillanatban elbotolhatna a saját bőrében, az ugyanis „nagy rá”. Persze később
belenő, de felnőttként is megőrzi bumfordi báját. A shar pei, azaz kínai harcikutya, Kína déli tartományaiban, a Déli-kínai-tenger
mentén őshonos; valószínűleg már a Han-dinasztia idején is ismerték, sőt
tenyésztették a fajtát. Kínában státuszszimbólumnak számított, az állam magas
adót vetett ki a shar pei tartókra, hogy kizárólag az előkelő, és gazdag
családok legyenek képesek ezt a fajta kutyát tartani. Mindez azonban majdnem a
shar pei kipusztulásához vezetett. 1971-ben egy szerencsés véletlennek
köszönhetően részletes beszámoló jelent meg erről a fajtáról egy amerikai szaklapban,
és a nyugati kutyatenyésztők tetszését megnyerte ez a tömzsi, erős testalkatú,
leginkább masztiffra hasonlító küllemű kutyafajta.
A kutya egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy meglehetősen öntörvényű, és
bármennyire is tetszik, akárkinek nem javasolható tehát a tartása. Kifejezetten
erőteljes személyiségű gazda szükségeltetik mellé, különben a család egyszer
csak azt fogja észrevenni, hogy nem nekik van kutyájuk, hanem a kutyának van
udvartartása.
Kovács Rhewa Andre