Skip to content

Füredi kutyaiskola

nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Elérhetőség
Menu

Shar pei, az öntörvényű plüsskutyus

Posted on 2014. július 1. kedd
Shar Pei
Shar Pei

A kutyakölykök általában a legelvetemültebb ember szívéhez
is megtalálják az utat; bájosak, bumfordiak, édesen csetlenek-botlanak; az
ember el sem hinné, hogy egyszer akár igazán komoly feladatot végző életmentő munkakutya,
őrző-védő munkatárs, vagy szemünk fényeit, és házunkat védelmező házi kedvenc
lesz belőlük.

Különösen aranyos, jópofa kölyök a shar pei, „aki” úgy fest, mintha bármelyik
pillanatban elbotolhatna a saját bőrében, az ugyanis „nagy rá”. Persze később
belenő, de felnőttként is megőrzi bumfordi báját. A shar pei, azaz kínai harcikutya, Kína déli tartományaiban, a Déli-kínai-tenger
mentén őshonos; valószínűleg már a Han-dinasztia idején is ismerték, sőt
tenyésztették a fajtát. Kínában státuszszimbólumnak számított, az állam magas
adót vetett ki a shar pei tartókra, hogy kizárólag az előkelő, és gazdag
családok legyenek képesek ezt a fajta kutyát tartani. Mindez azonban majdnem a
shar pei kipusztulásához vezetett. 1971-ben egy szerencsés véletlennek
köszönhetően részletes beszámoló jelent meg erről a fajtáról egy amerikai szaklapban,
és a nyugati kutyatenyésztők tetszését megnyerte ez a tömzsi, erős testalkatú,
leginkább masztiffra hasonlító küllemű kutyafajta.

A kutya egyik legszembetűnőbb tulajdonsága, hogy meglehetősen öntörvényű, és
bármennyire is tetszik, akárkinek nem javasolható tehát a tartása. Kifejezetten
erőteljes személyiségű gazda szükségeltetik mellé, különben a család egyszer
csak azt fogja észrevenni, hogy nem nekik van kutyájuk, hanem a kutyának van
udvartartása.

Kovács Rhewa Andre

Kategóriák

  • Állatvilág
  • Egészség
  • Internet
  • Nincs kategorizálva
  • szolgáltatás
  • Vásárlás

Címkék

barista képzés Budapest bevásárlókosár bútorszállítás bőrönd szett cegespolo Chipmunk Eladó Lakás Budapest fogpótlás frottír anyag férfi parfümök general kivitelező Greffe de cheveux en Hongrie Hair transplant hajvégápoló infraszauna keringető szivattyú kismama nadrág klíma konvektor árak költöztetés könyvelés környezetbarát csomagolóanyagok lábmelegítő szőnyeg légkondicionáló matricázás fóliázás Budapesten kedvező áron Mudi méhpempő napelem novopayment növényvédőszer webáruház pamut csipke Portwest munkaruha reklámajándék rovarirtás Keszthely rétegvastagság mérő svájci órák Szabó Kitti Aviva oktató szauna száraz kutyatáp termosztát testheveder tv vágyfokozó víztisztító Zöldkagyló
©2026 Füredi kutyaiskola | Design: Newspaperly WordPress Theme