Ha a magyar kutyafajtákról esik szó, a puli, a komondor, és a kuvasz mellett esetleg a pumi
még eszükbe jut az embereknek, ám ismert egy másik magyar pásztorkutyafajta is,
amely azonban kishíján kipusztult.

A mudi első fajtaleírásai a 18. század derekáról erednek, ám hivatalosan csak 1936-ban említi Anghi Csaba Geyza A
magyar pásztorkutyák és a külföldi rokonfajták című könyvében. A fajta
szervezett tenyésztése az összes többi magyar kutyafajtához képest igen későn
indult meg; Fényes Dezső múzeumigazgató nevéhez kötődik, aki egy néprajzi
gyűjtőkörúton tett szert néhány tanulékony, kivételesen értelmes, fényes szőrű,
felálló fülű kutyát.

Tenyészteni kezdte a fajtát, és 1936-ban mutatta be
munkája eredményét; a bizottság ekkor fogadta el a fajtaleírást. A második
világháború majdnem elsöpörte a kezdeményezést, a fajta szinte teljesen
kipusztult, néhány B-törzskönyves egyedből indították újra a tenyésztését.

A fajta új standardja 1963-ra tehető Balássy Zoltánnak köszönhetően, a leírást az
FCI – magyarul Nemzetközi Kinológiai Szövetség –, is elfogadta. Hazánkban még
mindig nagyon kevesen vannak tisztában a fajta létezésével, jellemzően a
skandináv országokban élők fedezték fel maguknak a mudiban rejlő lehetőségeket,
és a kutyafajta pozitív tulajdonságait, melyek közül elsősorban kiemelendő a természetessége,
betegségekkel szembeni ellenálló képessége és hihetetlen intelligenciája. A
mudi a többi ismert magyar kutyafajta általános körben ismert külső jegyeihez
képest elég nehezen felismerhető.

Kovács Rhewa Andrea