
A general kivitelező munkája már jóval az építkezés megkezdése előtt elkezdődik, hiszen a tervezési és előkészítési szakaszban is kulcsszerepet játszik. Az egyik legfontosabb feladata a projektek megvalósításának ellenőrzése, ami többek között magába foglalja a helyszín felmérését, az építési engedélyek beszerzését és az előzetes költségbecslés elkészítését.
A general kivitelező szorosan együttműködik az építészekkel, a mérnökökkel és az egyéb szakemberekkel, annak érdekében, hogy az építési terv minden szempontból tökéletesen megfeleljen a megrendelő elvárásainak, valamint a jogszabályi előírásoknak. Ezen kívül felelős a beszerzési stratégiák kidolgozásáért is. Ez lényegében azt jelenti, hogy a munkakörébe tartozik az anyagok, az eszközök és az alvállalkozók kiválasztása.
Mindezt úgy teszi, hogy a lehető legköltséghatékonyabb megoldást biztosítja a megrendelőnek. A general kivitelező mindig naprakész és rugalmas, ebből kifolyólag bármilyen probléma merül fel a projektekkel kapcsolatban, hamar talál rá ésszerű megoldást. Nem ismer lehetetlent, így a megbízó mindig azt kapja, amit megálmodott. Szükség esetén tippeket és tanácsokat ad, amiket ha az ügyfél megfogad, akkor sikeresebbé teheti a beruházását.
A general kivitelező mindenre figyel
A tényleges építési fázisban a szakértő biztosítja, hogy a munkálatok az ütemterv szerint haladjanak, valamint a költségvetés keretein belül maradjanak. A general kivitelező feladata a munkaterület irányítása, az alvállalkozók koordinálása és nem utolsó sorban a szükséges építőanyagok időben történő biztosítása.
A szakember felelőssége, hogy az építési folyamat során minden tevékenység megfeleljen a tervekben meghatározott minőségi és biztonsági előírásoknak. Rendszeresen ellenőrzi a projektek megvalósításának az előrehaladását, és szükség esetén módosításokat hajt végre az építési stratégiában. A munkanapló vezetése és az ellenőrzési folyamatok dokumentálása szintén a feladatkörébe tartozik. Ez azért fontos, mert csak így tehet eleget a hivatali követelményeknek.
A general kivitelező bejegyzi a naplóba, hogy milyen tevékenységek zajlottak, mely munkafázisok készültek el, esetleg milyen okok miatt lassult le a munkavégzés. Ezen kívül rögzíti az anyagok típusát és mennyiségét, sőt, azt is leírja, hogy az eső vagy a hó, egyszóval az időjárás milyen mértékben befolyásolta az előrehaladást. A general kivitelező szem előtt tart mindent, és ha probléma merül fel, akkor azt azonnal orvosolja.
A general kivitelező precízen dolgozik
Az építési folyamat során az egyik kiemelten fontos feladat a minőségellenőrzés. Ennek érdekében a general kivitelező rendszeres ellenőrzéseket végez, hogy biztosítsa az előírások és szabályok betartását. Az esetleges hibák vagy a nem minőségi anyagok időbeni felismerése és kijavítása elengedhetetlen a sikeres projektmegvalósítás szempontjából.
Emellett a munkabiztonság garantálása is a felelőssége, ami magába foglalja a megfelelő munkavédelmi intézkedések bevezetését és persze betartását. Gondoskodik arról, hogy az építési területen dolgozók védőfelszereléseket viseljenek és betartsák a biztonsági előírásokat. A general kivitelező közösen dolgozik a munkavédelmi szakemberekkel és hatóságokkal annak érdekében, hogy az építkezés minden szempontból biztonságosan történjen.
A profik segítenek a biztonságos munkaterület kialakításában. Részt vesznek a kockázatértékelésben, hogy azonosítsák az esetleges veszélyforrásokat és kidolgozzanak megfelelő intézkedéseket a balesetek elkerülése érdekében. A general kivitelező és a munkavédelmi szakemberek közösen felelősek a munkavállalók oktatásáért a biztonsági előírásokkal kapcsolatban. A szabályok betartása elengedhetetlen a balesetek megelőzése érdekében.
A general kivitelező mindig elérhető
Az építkezés befejezése után gondoskodik arról, hogy a projekt hivatalosan legyen lezárva és átadva a megrendelőnek. Ez azt jelenti, hogy a general kivitelező elvégzi az utolsó ellenőrzéseket, megszerzi a használatbavételi engedélyeket és szemügyre veszi azt is, nincs-e szükség valamiféle utómunkára. Az átadási folyamat alkalmával részletesen bemutatja a megrendelőnek az épület működéséhez szükséges dokumentációkat, beleértve a karbantartási terveket és a garanciális feltételeket.
Ezen kívül biztosítja azt, hogy az előírásoknak megfelelően a projekt teljes mértékben elkészüljön és az ügyfél elégedett legyen az elvégzett munka minden egyes fázisával. Az építkezés lezárása után a general kivitelező továbbra is elérhető marad a garanciális vagy egyéb fenntartási kérdésekben, biztosítva ezzel a hosszú távú elégedettséget és a projekt sikerességét.
Az átadás tehát nem azt jelenti, hogy a munka minden része véget ért. Az építkezés befejezését követően is figyelemmel kíséri az épület működését. Erre azért van szükség, mert csak így képes biztosítani azt, hogy a munka hosszútávon megfeleljen az előírásoknak és az elvárásoknak. A general kivitelező azonnal intézkedik bármilyen karbantartási vagy javítási munkáról legyen szó. Az ügyféllel telefonon és e-mailen keresztül is tartja a kapcsolatot, így nem lesz nehéz elérni, ha valamilyen gond adódik.