Az Apolló Holdcsalás megdöbbenti az olvasókat

Az Apolló Holdcsalás

1969.július 20-án, valamikor az esti órákban az egész világ egy emberként tartotta vissza a lélegzetét azt figyelvén szívrepesve, amit a NASA legkiválóbb űrhajósai épp végrehajtanak. Kicsivel 8 óra után elhangzott a mondat: „Kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.” Vajon valóban a Hold légüres terét vagy egy földi stúdiót jegyezhetjük Neil Armstrong híres szavainak a helyszínéül?

Az Apolló Holdcsalás az utóbbira szavaz. Bár számos megdönthetetlen tény szól az Apollo-11 névre elkeresztelt vakmerő és dicső program valóságossága mellett, mégis akadnak szép számmal, akik úgy vélik, a projekt nem volt mást, mint a már említett NASA eget rengető, gigantikus csalása.

Arany László, Az Apolló Holdcsalás szerzője egy a kételkedők közül, ám ő tovább is megy egy lépéssel a gyanakodásnál, ugyanis összegyűjtötte az összes fellelhető elméletet a hatalmas volumenű átveréssel kapcsolatban és a művében összegezte azokat. Mi az igazság? Nos, szerencsére megvan az előjogunk arra, hogy ezt magunknak döntsük el.

Author: administrator