BlitzWolf hangszóró Bluetooth lehetőséggel

blitzwolf hangszóró

Az elmúlt 20-30 évhez képest, akik ezt megélték, ma kapkodhatják a fejüket a technikai újdonságok láttán. A kábelmentes BlitzWolf hangszóró is ehhez a csoporthoz tartozik, hiszen maga a technológia a 2000-es évektől kezdve vált elérhetővé a kereskedelemben. A vezeték nélküli eszközök ma már természetesnek számítanak és elsősorban a hangszóró és fülhallgató kínálatban lelhetőek fel.

Nagyon praktikus, hogy nem kell a kábelek között ügyeskedni, magunk után húzni, hanem egyszerűen a dolgok maguktól működnek, fizikai összeköttetés nélkül. A különböző erősségű BlitzWolf hangszóró mindegyike Bluetooth technológiával működik, ami 10 méter körüli hatótávolságot jelent.

Ezen belül akár számítógépről, laptopról vagy telefonról is működtethető, miközben kiváló hangminőséget biztosít a legegyszerűbb eszközről is. Tervezésénél fogva, a BlitzWolf hangszóró általában 360 fokos hangzásra képes, ami azt jelenti, hogy a térben mindenhová sugároz hangot. A hang gömb formában terjed, így ezt a típusú hangeszközt a helyiség minden sarkában hallani lehet.

Author: seditor