Skip to content

Füredi kutyaiskola

nem hivatalos oldal

Menu
  • Kezdőlap
  • Elérhetőség
Menu

Eredetiségvizsgálat 1998 óta kötelező

Posted on 2014. június 17. kedd
Eredetiségvizsgálat
Eredetiségvizsgálat

Az újonnan vásárolt használtautónkra érdemes többet költenünk. Hiába mondja az eladó, hogy minden új az autón, mi ennek ellenére vigyük el egy szervizbe, akár a HNH Autószervizbe átnézetni az autót, hátha felfedeznek rajta még egy hibát. Az eredetiségvizsgálat régóta működik, amit a kétes eredetű járművek miatt vezettek be. A vizsgálat hatására a lopott gépjárművek továbbadása visszaesett, így ez a bűncselekmény szinte teljesen megszűnt, leamortizálódott. A vizsgálatot egyébként 1998-ban tették kötelezővé. A 60 napos érvényesség mellett fontos tudnunk azt is, hogy a tulajdonjog megváltozásától kezdődően,15 napunk áll rendelkezésre a bejelentésre. Az eredetiségvizsgálat menete hivatalosan két lépcsőből áll. Először az eredetiségvizsgálatot végző személy ellenőrzi a gépjárművet, az adatokat pedig a hatóság felé továbbítja, a hatóság pedig dönt. Az adás-vételnél ezzel kell inkább számolnunk, mivel a vizsgálat nem manipulálható. A mi érdekünk is, hogy autónk tiszta legyen és bűncselekménytől mentes.

Kategóriák

  • Állatvilág
  • Egészség
  • Internet
  • Nincs kategorizálva
  • szolgáltatás
  • Vásárlás

Címkék

barista képzés Budapest bevásárlókosár bútorszállítás bőrönd szett cegespolo Chipmunk Eladó Lakás Budapest fogpótlás frottír anyag férfi parfümök general kivitelező Greffe de cheveux en Hongrie Hair transplant hajvégápoló infraszauna keringető szivattyú kismama nadrág klíma konvektor árak költöztetés könyvelés környezetbarát csomagolóanyagok lábmelegítő szőnyeg légkondicionáló matricázás fóliázás Budapesten kedvező áron Mudi méhpempő napelem novopayment növényvédőszer webáruház pamut csipke Portwest munkaruha reklámajándék rovarirtás Keszthely rétegvastagság mérő svájci órák Szabó Kitti Aviva oktató szauna száraz kutyatáp termosztát testheveder tv vágyfokozó víztisztító Zöldkagyló
©2026 Füredi kutyaiskola | Design: Newspaperly WordPress Theme