Az újfajta munkakörök megszületésével egyetemben, egyre gyakrabban ütötték fel a fejüket olyan problémák, amelyek azelőtt nem, vagy csak nagyon ritkán alakultak ki. Az isiász vagy üllőideg gyulladás is idetartozik. Voltaképpen ez egy gyűjtőfogalom, aminek függvényében nemcsak egy adott tünet és kórkép vázolható fel, hanem egész sor. Érdemes tehát alaposan utánajárni, mikor lehet gyanakodni arra, hogy valaki belekerült ebbe a kellemetlen helyzetbe. A fartájéktól egészen a lábujjakig terjedhet az érintett terület.
Látható tehát, hogy elég összetett helyzet áll fenn, ami megköveteli a szakmai hozzáértést. Ebből adódóan, mindenképpen érdemes konzultálni a megfelelő személlyel. Általában a problémák kezelésében a különféle mozgásterápiák tudnak hatékonyan segíteni. Ezek megszüntetik az esetleges zsibbadásokat, gyengeséget, segítenek a szöveteknek a regenerálódásban, valamint az idegek felszabadítása is megvalósulhat általuk.
Ezt a részt egyszerűen nem lehet kikerülni, hiszen gyakran már magát a problémát szintén a mozgáshiány okozza. A szakorvosi konzultáció után az esetek legnagyobb százalékában az orvosok is a gyógytornászhoz utalják tovább a pácienst (forrás: www.gyogytornaszom.hu). Hiába tehát a műtét, ha már annyira előrehaladott a probléma, mert azt követően ugyanúgy munkára kell fogni az izmokat. Az isiász általában visszavezethető ágyéki gerincsérvre, gerinccsatorna szűkületre, izomhúzódásokra, a rossz testtartásra, esetleges fertőzésekre.
A legfőbb tünete a fájdalom, ami megkeseríti az ember életét. Ha gyógytornászhoz fordul a páciens, akkor általában számítani lehet a Mckenzie terápia, idegmobilizáció, manuálterápia, nyújtógyakorlatok, esetenként további technikák bevetésére. A kiváltó ok feltárását követően, teljesen személyre szabott és speciális gyakorlatsorok kerülnek kidolgozásra, amelyek elvégzése rövid időn belül éreztetni fogja a pozitív hatását. Amint sikerül megszüntetni a kellemetlen helyzetet, máris átkerülhet a hangsúly arra, hogy stabilizálva legyen a vágyott állapot és ne üsse fel a fejét ismét. Ez viszont befektetett energiát követel.