PVC idomok és tartozékaik

PVC idom

Egy házban, irodában vagy más épületben, ahol emberek naponta több órát is tartózkodnak, dolgoznak, elengedhetetlen egy mellékhelyiség, esetleg teakonyha. Az ilyen helyiségek természetesen megfelelő csőhálózattal kell rendelkezzenek a szennyvíz elvezetéséhez. Az ilyen hálózatok kialakításában segítséget nyújt az a széles választék a PVC idom és cső kategóriában, amivel a www.szivattyuwebaruhaz.hu internetes felület várja a vásárlóit.

Talán vannak, akik úgy gondolják, hogy sokkal előnyösebb fémcsövekkel kiépíteni a szennyvízelvezető rendszert egy épületnek, mert az tartósabb. Ez az elgondolás ma már kissé ingatag alapokon áll, sőt, tapasztalatokon alapuló érvekkel megdönthető.

A legtöbb PVC idom és természetesen a csövek is rendkívül strapabíró, akár 10 bár nyomást is kibírnak. Ráadásul nem is korrodálódik, ami a fémcsövek esetében elkerülhetetlen, főleg, ha vízzel kerülnek kapcsolatba. Az összeillesztések sem jelentenek gondot, hiszen akár ragasztással, akár kialakított menettel ugyanúgy összekapcsolhatóak, mint a fémcsövek és idomok.

Author: administrator